Magyarország nem tagja a Volodimir Zelenszkij ukrán elnök által létrehozott Kárpáti Nyolcaknak, bár meghívást kapott, ezt Magyar Péter jelentette be hétfőn a Parlamentben. A miniszterelnök napirend előtti felszólalásában közölte, hogy a magyar fél nem fogadta el a csatlakozási ajánlatot.
Zelenszkij múlt pénteken jelentette be a Kárpáti Nyolcak, vagyis a C8 létrejöttét. Az új regionális formátum első csúcstalálkozóját a nyugat-ukrajnai Ivano-Frankivszk megyében tartották.
Az ukrán elnök szerint az együttműködés a logisztika fejlesztését, a határokon átnyúló gazdasági kapcsolatokat és a közösségek támogatását szolgálja. Zelenszkij azt is közölte, hogy az Európai Unió képviselői is részt vesznek a háromnapos találkozó munkájában.
Az ukrán elnök a fórumon külön találkozott Donald Tusk lengyel miniszterelnökkel. Zelenszkij a Facebookon azt írta, hogy Ukrajna és Lengyelország erős szomszédok, barátok és partnerek, és közös ellenségük van. A megbeszélésen az egység megőrzéséről és a háború leállításáról beszéltek, a lengyel segélycsomagot pedig megköszönte.
Zelenszkij Aleksandar Vucic szerb államfővel is egyeztetett, és megköszönte, hogy Szerbia csatlakozott a C8 kezdeményezéshez. Az ukrán elnök szerint a régió minden államának meg kell találnia a számára megfelelő gazdasági és biztonsági lehetőségeket.
Az ukrán pénzügyminisztérium honlapján közzétett tájékoztatás szerint a C8 egyik fő feladata a közös befektetési térség kialakítása lesz. A csúcstalálkozó szervezői 34 projektből álló regionális portfóliót állítottak össze, amelynek értéke körülbelül 115 milliárd euró.
A portfólió legfontosabb területei az ipar, az energetika, a közlekedés és logisztika, az ingatlanok, valamint a digitális infrastruktúra. Az ukrán befektetési portfólióval kapcsolatos munkálatok is szerepelnek a programban.
A pénzügyi tárca szerint 55 ukrán projektet is megjelöltek, ezek összértéke körülbelül 8,6 milliárd dollár. A múlt pénteki bejelentések még arról szóltak, hogy Magyarország is a tagok között van, ezt Magyar Péter hétfőn cáfolta.
A tervek szerint a tagállamok a biztonság- és az energiapolitika terén is együttműködnek.
Forrás: Euronews