Lemondott a CDU mecklenburg-elő-pomerániai vezetője

EH EuroHírek 2026. szeptember 22. 1 perc
Lemondott a CDU mecklenburg-elő-pomerániai vezetője

Lemondott hétfőn Daniel Peters, a német Kereszténydemokrata Unió mecklenburg-elő-pomerániai tartományi vezetője, miután a párt súlyos vereséget szenvedett a szeptember 20-i választáson. A 45 éves politikus Schwerinben, a tartományi elnökség ülése után jelentette be döntését.

Peters egyben a CDU csúcsjelöltje is volt a voksoláson, de a párt nem jutott be a tartományi parlamentbe. A kereszténydemokraták 4,9 százalékot értek el, ami az 81 éves párttörténet leggyengébb eredménye Mecklenburg-Elő-Pomerániában.

A CDU azért maradt ki a tartományi törvényhozásból, mert nem érte el az 5 százalékos küszöböt. Peters közölte, hogy a tartományi elnöki posztot ügyvivőként Philipp Amthor veszi át, aki a kancellária hivatal tartományok és szövetségi állam együttműködéséért felelős államtitkára.

Peters 2024 óta vezette a tartományi szervezetet. A lemondás után azt mondta, hogy a felelős politika része a személyes következtetések levonása is.

„Biztos vagyok abban, hogy a CDU Mecklenburg-Elő-Pomerániában a jövőben is meghatározó szerepet fog játszani, még akkor is, ha jelenleg nem leszünk bent a tartományi parlamentben” – mondta Peters.

Szintén távozik Katy Hoffmeister, a CDU tartományi főtitkára is.

Forrás: InfoStart