Oroszország szétszórja stratégiai bombázóit: válasz az ukrán drónháború új korszakára
A Tu-160-asok, Tu-95MS-ek és Tu-22M3-asok szétszórása az első komoly válasz az ukrán mélycsapásokra – Moszkva logisztikai kihívásokkal néz szembe
Oroszország drasztikus változtatásokat hajt végre stratégiai légiereje telepítési gyakorlatában: a legnagyobb hatótávolságú, nukleáris csapásmérésre is képes bombázóit széttelepíti több keleti, északi és távol-keleti bázisra, hogy elkerülje az ukrán dróncsapások pusztítását. A lépés közvetlen válasz a június eleji ukrán „Pókháló hadműveletre”, amelynek során mélyen az orosz hátországban, több légibázison is súlyos károkat okoztak.
A korábban nagy csoportokban állomásozó Tu-160, Tu-95MS és Tu-22M3 bombázók sebezhetőségét élesben mutatta meg a június 1-jei támadás, amikor ukrán drónrajok csapást mértek több kulcsfontosságú orosz támaszpontra. A katonai elemzők szerint ez a támadás fordulópontot jelent a háború menetében, mivel világossá vált, hogy a stratégiai légi erő sem védett többé a frontvonaltól távoli mélységben sem.
A védelmi válasz nem késett: az orosz légierő teljes Tu-160-as flottáját evakuálták a belayai (Irkutszki terület) és olenyai (Murmanszki terület) bázisokról. A gépek egy részét keletre, például a Csukcsföldön található Anadírba és Kamcsatka Jelizovóba telepítették, más bombázókat a közép-oroszországi Tatárföld repülőtereire vittek. Ugyanez a sors várt a Tu-95MS gépekre és legalább 11 Tu-22M3 bombázóra is: ezeket több, eddig kevéssé használt támaszpontra irányították, köztük Ukrajinkába, az Engels-2-re, Borisoglebszkoje és Mozdok bázisokra.
A műholdképeket elemző AviVector OSINT-csoport megfigyelései szerint a Belaya és Olenya légibázisokon már egyetlen Tu-160-as sem látható, ami alátámasztja a teljes kitelepítést.
A „Pókháló hadművelet” során az ukrán katonai hírszerzés adatai szerint az orosz stratégiai légiflottának akár 34%-a is megrongálódhatott vagy megsemmisült. A célpontok között szerepeltek Tu-95 és Tu-22M3 bombázók, A-50-es korai figyelmeztető gépek, sőt logisztikai repülőgépek is. A becslések szerint legalább 41 repülőgép szenvedett sérülést, közülük 13 teljesen megsemmisült, javíthatatlan állapotban.
A szétszórás és rendszeres bázisváltás azonban nemcsak katonai előnyt jelent, hanem komoly hátrányokat is: logisztikai megterhelés, karbantartási nehézségek és koordinációs problémák lépnek fel egy olyan hadviselésben, ahol a stratégiai bombázók mobilitása eddig elsősorban elméleti volt.
A katonai elemzők úgy látják, hogy Moszkvának mostantól folyamatosan mozgatnia kell a stratégiai repülőgépeit, hogy csökkentse a tömeges ukrán támadások sikerének esélyét. Ez viszont hosszú távon fenntarthatatlan költségeket és belső kimerülést is okozhat az orosz hadigazdaságban.
Oroszország történetében most először kényszerül arra, hogy saját területén belül is ilyen mértékű stratégiai átcsoportosítást hajtson végre, nem előrenyomulás, hanem védekezés céljából – ez pedig jól mutatja, milyen mélyre hatolt az ukrán drónhadviselés.
