A STRABAG és a Duna Aszfalt Zrt. konzorciuma nyerte el az észak-macedóniai E65-ös autópálya Bukojčani és Kičevo közötti szakaszának kivitelezését. A Duna Aszfalt közleménye szerint a nemzetközi tendert az észak-macedón Állami Utak Közvállalata írta ki, és az EBRD elektronikus beszerzési rendszerén keresztül bonyolította le.
A vállalat tájékoztatása alapján a több mint egy évig tartó, többlépcsős eljárásban tíz előminősített pályázó közül választották ki a két cégből álló konzorciumot. A beruházás a VIII. páneurópai közlekedési folyosó része, és 11,5 kilométer hosszú, kétszer kétsávos autópálya épül majd a két település között.
A fejlesztés célja, hogy gyorsabb és biztonságosabb közúti kapcsolat jöjjön létre Szkopje, Ohrid és az albán határ között. Az új szakasz a már épülő Gostivar-Bukojčani és Kičevo-Ohrid részeket köti össze.
A nyomvonal hegyvidéki terepen halad, ezért a projekt egyik fő eleme egy nagyjából 370 méteres, kétjáratos alagút lesz. Emellett két völgyhíd, csomópontok, hidak, támfalak, vízelvezető rendszerek és közlekedésbiztonsági létesítmények is épülnek.
Az EBRD 110 millió eurós hitelkeretet biztosít a projekthez. Az Európai Unió a Nyugat-balkáni Beruházási Kereten keresztül mintegy 20 millió euró vissza nem térítendő támogatással vesz részt a finanszírozásban.
A Duna Aszfalt szerint a kivitelezés négy évig tart majd, az elkészült útszakasz üzemeltetését és karbantartását pedig öt éven át a kivitelezők végzik. A cég közlése szerint az építési munkák a szerződés megkötése után, várhatóan 2027 elején indulhatnak.
Forrás: InfoStart